10 dolog, amit minden párnak meg kell tennie babatervezés előtt

·
8 perc olvasás
Beszéljétek át a dolgokat babatervezés előtt

Sok pár életében eljön az a pillanat, amikor eldöntik, hogy érkezhet az új jövevény. Viszont ez nem csak testileg, de lelkileg is komoly felkészülést igényel mind a jövőbeli anyuka, mind a leendő apuka részéről. Ha már megfogalmazódott benned a babatervezés gondolata, akkor rengeteg módja van annak, hogy felkészítsd magad a várandósságra. Az egészség érdekében fontos a megfelelő táplálkozás, az elegendő alvás, és az, hogy elhagyj bizonyos rossz szokásokat. Természetesen ez mindkét félre igaz.

Tehát eldöntöttétek, hogy belevágtok a nagybetűs szülői létbe. Ahhoz, hogy a legjobb esélyt biztosítsátok magatoknak, van néhány fontos dolog, amit meg kell tennetek, mielőtt elindultok a fogantatás felé vezető úton.

1. Beszéljétek át a dolgokat!

A szakértők és az anyukák egyetértenek abban, hogy elengedhetetlen, hogy beszélgess a partnereddel a legnagyobb szülői kérdésekről - például arról, hogyan fogjátok közösen felnevelni a gyermeket, illetve hogyan fogjátok menedzselni a mindennapjaitokat a munka mellett egy babával. Ezek fontos kérdések a teherbeesés előtt.

Femella Tipp: Mielőtt kiborulnátok a körülmetélés gondolatától, az állami vagy magániskoláktól, vagy más, eltérő gyereknevelési nézetek miatt- ne feledjétek, hogy sok hasonló kérdésben menet közben is meggondolhatjátok magatokat, és valószínűleg meg is fogjátok változtatni a véleményeteket.

2. Hagyd abba a fogamzásgátló tabletták szedését!

Célszerű abbahagyni fogamzásgátló szedését néhány hónappal, vagy akár egy évvel a babatervezés előtt. Ez ad némi időt arra, hogy felmérd természetes menstruációs ciklusodat, és kitaláld, hogy mikor van peteérésed. Vagyis a hónapnak azt az időszakát, amikor a legtermékenyebb vagy. Ha már egy ideje szeded a tablettát, akkor a ciklusod eltérhet attól, ami a szedés megkezdése előtt volt. Arra is készülj fel, hogy eltarthat egy darabig, amíg a hormonszinted helyreáll, miután elhagytad a tablettát. Ha pedig a tabletta elhagyását követő három hónapban sem jelentkezik a menstruációd, akkor mindenképp keresd fel az orvosodat.

Femella Tipp: Femella Tipp: Hogy maximalizáld a fogantatás esélyét, érdemes lehet a szimptotermális-módszerről tanulnod, akár tanfolyamot is végezned. Ennek segítségével megtudhatod, hogy mikor van a peteérésed. Ha nem vagy nyitott illetve nincs időd ebbe mélyen belemenni, kezdj el ovulációs teszteket használni. A szimptotermális módszer egyik legnagyobb előnye az, hogy használhatod fogamzásgátlásra is

3. Felejtsétek el a féktelen bulizást!

Ivás és dohányzás babatervezés előtt, és terhesség alatt? Nem kell mondanunk, hogy ezek a legfontosabb tilalmak. Ha bármelyiknek is a rendszeres fogyasztója vagy, akkor, már most kezdd el visszaszorítani. Ha mérsékelten iszol - csütörtök este vagy a hétvégén iszol néhány pohárral – akkor valószínűleg nem kell semmin sem változtatnod, amíg biztos vagy benne, hogy még nem vagy várandós. De ha a hét legtöbb estéjén iszol, vagy öt koktélt húzol le egyhuzamban, az már nagyobb problémát jelenthet. Ugyanez vonatkozik a partneredre is. A túlzott alkoholfogyasztás bizonyítottan befolyásolja a termékenységét, és a férfiaknál a spermaszámot is csökkentheti.

A cigarettázás, még ha társaságban is, szintén hatással lehet a petesejtek minőségére és a partner spermiumaira - nem is beszélve arról, hogy növeli a születési rendellenességek, a vetélés, a koraszülés és más betegségek kockázatát, miután teherbe estél. Köztudott, hogy még a passzív dohányzásnak kitett nőknek is több problémájuk van a teherbeeséssel, mint azoknak, akik teljesen füstmentes környezetben vannak. A lényeg: ennél jobb alkalom nem lehet arra, hogy mindketten elengedjétek a rossz szokásaitokat.

Femella Tipp: Ha biztosan tudod, hogy a közeljövőben szeretnél gyereket, és dohányzol is, nem szabad hormonális fogamzásgátlót szedned. Ha esetleg ezt teszed, mindenképpen érdemes áttérned hormonmentes fogamzásgátlási módszerre.

4. Korlátozd a koffeint!

Ha a kedvenc kávézód baristája már akkor tudja a rendelésedet, amikor a pulthoz lépsz, vagy ha nem tudod átvészelni a munkanapot négy csésze arabica nélkül, akkor tégy magadnak egy szívességet, és már most csökkentsd a koffeinbevitelt. Az orvosok véleménye megoszlik abban, hogy mennyi koffein a biztonságos, ha már várandós vagy. A legtöbben azt mondják, hogy 200 mg-ig biztonságosan fogyaszthatsz, de néhányan azt javasolják, hogy teljesen abba kell hagyni a kávézást, különösen az első trimeszterben.

Femella Tipp: Ne felejtsd el számba venni a koffein egyéb gyakori forrásait sem, mint például az üdítőket, teákat, energiaitalokat, sőt még bizonyos fájdalomcsillapítókat is. Például egy csésze zöld vagy fekete tea 30-60 milligramm koffeint tartalmazhat. Ha aggódsz a mennyiségek miatt, akkor kezdd el olvasni a címkéket, hogy megtudd, mennyi koffein van az étrendedben.

5. Kezdjetek el félretenni!

Rózsaszín malacpersely babatervezés előtt

Hamarosan elkezdhettek pénzt félretenni, a pelenkákra és a többi babaholmira. De már maga a terhesség is többe kerülhet, mint gondolnád - gondolj csak az orvosi vizsgálatokra, az új kismamaruhákra, a szülés előtti vitaminokra vagy éppen a gyerekszoba berendezésére. Ezek mind-mind új kiadások, és az is meglehet, hogy valamiről majd le kell mondanotok a pároddal, hogy ezekre mind jusson. Ha úgy érzed, hogy a terhesség miatt le kellett mondanod mindazokról a dolgokról, amelyeket szerettél, akkor rögtön az elején felhalmozhatsz némi neheztelést, ami nem túl jó. Okos dolog, ha előre letisztázzátok az anyagiakat a pároddal, és közösen megegyeztek egy “pénzügyi tervben”. Ne hagyd, hogy egy nap azon kapd magad, hogy otthon vagy a babával és nincs pénz a számládon, és még a bevásárlásra is a párodtól kell kérned. Vagy éppen kinézted tesód szülinapi ajándékát a neten, de nem tudod megrendelni, amíg a párod haza nem ér, hiszen a te számládon nincs pénz. Ez borzasztóan kiszolgáltatott helyzet, és ha van rá mód, előzzétek meg. Jobb, ha előre megbeszélitek, hogy ne kelljen ezekre külön kérned, és a párod gondoskodjon arról, hogy mindig legyen elég pénz a te számládon is. Hiszen ne feledd: attól, mert te az anyaság miatt nem végzel fizetett munkát pár hónapig vagy akár évekig, az nem jelenti azt, hogy minden olyan igényedről le kell mondanod, amihez pénz kell. Természetesen nem azt mondom, hogy a párodtól várd el, hogy kifizesse a drága holmikat, amiket összevásárolsz magadnak. Ez ugyanúgy káros viselkedés, mintha esetleg ő tart téged direkt anyagi függésben. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a pénzügyek kezelése eleve egy nehéz feladat, pláne akkor, ha nem vagytok túlságoan eleresztve, vagy nagyon különböző az anyagi hátteretek és egyszerűen mást szoktatok meg korábban. Ezért jobb, ha jóelőre megpróbáljátok közösen kitalálni, hogy vajon mi is az arany középút, ami mindkettőtőknek jó, és az adott bevétel-kiadás mellett reális is. Ha neadjisten azon kapod magad, hogy minden fillérrel el kell számolnod a párodnak és túlzott költekezéssel vádol, kérj segítséget, mert minden bizonnyal gazdasági azaz pénzügyi bántalmazás áldozata (is) vagy.

6. Készítsd fel a szervezetedet!

Minden babatervezés előtt álló nőnek, - aki a következő három-hat hónapban szeretne teherbe esni-, el kell kezdenie a napi 400 mikrogramm folsavat tartalmazó multivitamin szedését. Ha a terhesség előtti időszakban és a terhesség első szakaszában elegendő mennyiséget kapsz B-vitaminból, az akár 70 százalékkal is csökkentheti az agyi és gerincvelői születési rendellenességeket. Maga a multivitaminok pedig tele vannak más, az egészséges terhességhez elengedhetetlen tápanyagokkal, például a vérszegénység megelőzéséhez szükséges vassal és az erős csontok érdekében szükséges kalciummal. Vegyél be egy tablettát reggel fogmosás után, vagy rejts el egy tégelyt a munkahelyeden, és állíts be egy emlékeztetőt a bevételére. Ha most kezded el ezt a szokást, akkor könnyebben fogsz rá emlékezni, ha egyszer várandós leszel.

7. Csökkentsd a stresszt az életedben!

Tudjuk... könnyű mondani! Egyes kutatások azt mutatják, hogy az őrülten magas stressz szint késleltetheti a teherbeesést, hiszen az akár az ovulációd is kimaradhat a stressz miatt. Ráadásul, ha alapvetően is feszültebb típus vagy, akkor a stressz még jobban előtérbe kerülhet, ha már várandó vagy és készülsz a babára.

8. Beszélgess a családtagokkal!

Kérdezd meg az anyukádat, a nővéreidet, és a nagymamáidat, ha tudod. Sokáig tartott nekik a fogantatás? Voltak komplikációk, például koraszülés vagy farfekvés? Bizonyos egészségi állapotok általában családonként öröklődnek, ezért okos ötlet, ha felfrissíted a kórtörténeted, és minden lényeges információt megosztasz az orvosoddal. De ne aggódj túlságosan. Csak azért, mert a húgodnak egy évbe telt, mire teherbe esett, még nem jelenti azt, hogy neked is nehéz dolgod lesz. Sok gyakori termékenységi probléma, például a petesejtek rossz minősége (a kor miatt) vagy az elzáródott, illetve sérült petevezetékek nem öröklődnek, de néhány, például a mióma vagy a petefészekciszta, családonként előfordulhat. Orvosod segíthet megérteni, hogy mely problémák befolyásolhatják a termékenységet vagy a terhességet, így később jobban fel tudsz készülni ezek kezelésére.

9. Látogass el az orvosodhoz!

Doktornő fehér köpenyben, babatervezés előtti konzultáció

Érdemes bejelentkezni terhesség előtti vizsgálatokra, legalább 3 hónappal a babatervezés előtt. Különösen akkor, ha alapvetően nem jársz rendszeresen orvoshoz. Az orvosodnak meg kell győződnie arról, hogy nincsen semmilyen nőgyógyászati betegséged, meg kell néznie a vérnyomásodat és a koleszterinszintedet, illetve figyelemmel kell kísérnie az esetleges krónikus betegségeket (például a cukorbetegséget, az asztmát vagy a pajzsmirigy problémákat). A látogatás során vesd fel a teherbeeséssel kapcsolatos kérdéseidet, és győződj meg arról, hogy nem szedsz olyan gyógyszereket, amelyek befolyásolják a termékenységet.

Használd ezt a látogatást arra, hogy értékeled az orvoshoz fűződő kapcsolatodat, és megbizonyosodj arról, hogy terhességed után továbbra is hozzá akarsz-e majd járni? Azt is érdemes tisztázni, hogy a nőgyógyászod szülészként is tevékenykedik, vagy kell keresned egy szülész-nőgyógyászt? Ne feledd, lehet, hogy sokat fogsz találkozni ezzel a személlyel, ha egyszer várandós leszel, és meg kell tudnod bízni a tanácsaiban az életed egyik legfontosabb időszakában.

Emellett fontold meg, hogy a partneredet is elküldöd egy belgyógyászhoz, hiszen a legtöbb férfi sokkal ritkábban jár orvoshoz, mint a nők. A rendszeres orvosi vizsgálat segíthet megállapítani, hogy vannak-e krónikus betegségei, és az orvos ellenőrizheti, hogy a gyógyszerei befolyásolják-e a spermaszámot vagy a termékenységet.

Femella Tipp: Köztudott, hogy bizonyos kozmetikumok (pl. retinol-tartalmú krémek, szérumok) és kenőcsök (pl. szteroid-tartalmú krémek) használata is tilos terhesség alatt. Ne csak a szájon át szedhető termékek biztonságosságáról győződj meg, hanem azokról is, amit a bőrödre kensz. Ha van köztük tiltólistás termék, hagyj fel a használatukkal.

10. Kerülje párod a forróságot!

Sok férfi nem is gondolná, hogy a szauna, a jakuzzi, vagy a forró fürdő mennyire káros lehet a számukra. A heréket, és az általuk termelt spermiumokat óvni kell a hőmérséklet-emelkedéstől, így ha párod imád wellnessezni, vagy rendszeresen látogatja a gyógyfürdőket, akkor mindenképp szorítsa vissza a látogatások számát. Különösen akkor, ha babatervezés előtt álltok.

Femella Tipp: Ha a párod órákig az ölében tartja a laptopot, az szintén káros lehet, hiszen a legtöbb ilyen készülék meleg levegőt fúj ki magából, így ez is képes rontani a spermiumok mennyiségén és minőségén. Érdemes erre is odafigyelni babatervezéskor.

A fent említett pár teendő csak pár a hosszú listából, amelyeket érdemes rendezni, és mérlegelni már a babatervezés pillanatában. Ha már elhatároztátok, hogy belevágtok ebbe a kalandba, akkor nem kell aggódnotok a jövő miatt. A legfontosabb, hogy ott vagytok egymás mellett, és közösen tervezitek az életet egy családként.

Ezeket olvastad már?